Általános tapasztalat, hogy diákként külföldön szállást találni olykor legalább akkora kihívás, mint bejutni az egyetemre. Minden egyetem azt kommunikálja, hogy időben kezdd el a keresést, de leendő elsőévesként ez egyáltalán nem egyszerű. Amikor a szálláskeresés a legjobban pörög, akkor te épp már az érettségire koncentrálsz – készülsz és vizsgázol. Ebben az időszakban a kiutazás nehezen megoldható, így távolról kell megoldást találni. Bár az Útlevél programunkban résztvevő diákokat elsősorban az egyetemi felkészülésben segítjük, fontosnak tartjuk a teljes támogatást, így a program része egy Kiutazás workshop is. Ízelítőül közreadunk néhány fontos tippet a tréningből, amivel el lehet indulni. Varázslat nincs: kitartóan kell keresni, a nyitott és rugalmas hozzáállás elengedhetetlen a siker érdekében!
Az egyetem honlapjával érdemes kezdeni, olvass el mindent, amit a szálláslehetőségekről írnak. Sok egyetem próbál legalább az elsőéveseknek kollégiumi szobákat biztosítani, de általában sokkal kevesebbet, mint amire igény lenne. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a szobák olyan gyorsan fogynak el, mint a jegyek egy nagyon népszerű koncertre: megnyitják az oldalt, az lefagy, és mire újra betölt, már minden elfogyott. Egyre több egyetem már erre is regisztrációs díjat szed, anélkül, hogy garantálná a biztos szállást. Az intézmények próbálnak igazságos rendszereket felállítani, így találkozhatunk azzal is, hogy lottó rendszerben sorsolják ki a szobákat, illetve hogy az kapja a szobát, aki legrégebben áll sorban (ez általában minimum egy éves regisztrációt jelent, így elsőéveseknek ritkán opció).
Az óriási kereslet miatt nem szabad csak erre a lehetőségre támaszkodni – legyen B és C terved is.
A kapcsolati hálód csodákra képes! Amint megvan, hogy melyik városban fogsz tanulni, kezdd el felkutatni az ismerősöket és az ismerősök ismerőseit is.
Kérd meg szüleidet, hogy tegyenek ki posztokat azokban a Facebook csoportokban, ahol aktívak (pl. a helyi közösség csoportjaiban, hobbi csoportokban, bárhol). Érdeklődjetek barátoknál, a tágabb családban. Ahhoz, hogy egy szállásra beajánljanak, nem feltétlenül kell személyes ismeretség, de egy ilyen ajánlás segíthet kitűnni a jelentkezők tömegéből. Lépj kapcsolatba olyan felsőbb éves diákokkal is, akik a sulidból már az adott városban tanulnak.
Ha ezek a kapcsolatok nem is tudnak szállást adni, segítségedre lehetnek a tájékozódásban és esetleg egy potenciális szállás ellenőrzésében.
Készülj fel, hogy a szálláskereső portálokon neked kell fizetned azért, hogy friss albérlethirdetésekhez juss (Hollandiában mindenképp!). Derítsd ki, melyek a legjobb portálok, és próbáld optimalizálni a költségeket. Természetesen a social media csatornák is fontosak. Facebookon minden egyetemi városnak vannak diákszálláskereső csoportjai, illetve WhatsAppon is szoktak ilyen csoportok szerveződni. Fontos a gyors reakció – lehet, hogy érdemes segítséget kérni valakitől, aki napjában többször rá tud nézni az új hirdetésekre.
Legyen egy előre megírt ütős bemutatkozó leveled fényképpel, de fontos, hogy mindig próbáld egy kicsit személyre szabni a jelentkezésedet.
Talán a legfontosabb tanács: légy kompromisszumkész. Nagyon szerencsés az, akinek sikerül ideális szállást találnia. A legkönnyebb dolgod akkor van, ha a korlátlan a lakhatásra szánt kereted. Mivel óriási a kereslet, fel kell készülni, hogy nem lesz minden tökéletes. Általában két területen szoktak engedményt tenni a diákok. Van, aki bevállalja, hogy nem az egyetemi városban, hanem a környező településeken keres szállást. Ilyenkor az utazás költségét és hosszát mindenképpen érdemes figyelembe venni. A költségcsökkentés másik módja, hogy több diákkal költözöl össze és vállalod, hogy osztozol a fürdőn és a konyhán. Ha önálló stúdiólakást szeretnél bérelni, az jelentősen növeli a költségeket. Talán elsőre furcsának tűnik osztozni a közös helyiségeken, de nagy előnye az ilyen szállásoknak, hogy rögtön van társaságod és lesz egy pár ismerősöd.
SCAM! Ezt a szót mindenki nagyon hamar megtanulja, ha diákszállást keres. Az óriási kereslet vonzza a csalókat, akik a kétségbeesett nemzetközi diákokat könnyű prédának tekintik.
Scamre utaló jelek:
- A főbérlő nem hagyományos banki átutalást szeretne, hanem pl. Western Unionon keresztül kéri a pénzt
- Nincs az illetőnek megfelelő Facebook profilja, a hirdetés alatt letiltja a kommenteket
- Sürget
- Hárít és kifogásokat keres, hogy miért nem tudja pl. online megmutatni a lakást
Fontos, hogy aláírt szerződés nélkül, és nem bankszámlaszámra soha ne küldjetek pénzt! Érdemes utánanézni, hogy hol lehet az adott ingatlan tulajdoni lapját megnézni, és így a valódi tulajdonost ellenőrizni. A csalók gyakran olyan lakásokat adnak ki, amiket ők csak egy rövid időre vettek ki.
Ha túl olcsó és túl szép, hogy igaz legyen, légy résen! Ha bármi gyanúsat tapasztalsz, inkább állj el az üzlettől.
A szálláskeresés fárasztó és hosszú folyamat, nincs egyszerű megoldás, de azért évente több százezer diáknak sikerül – szóval fel a fejjel és sok sikert!
Ha te is szeretnél külföldi egyetemen tanulni, vágj bele és csatlakozz a go2uni Útlevél programjához! Felvételi információk és jelentkezés itt.