Diákinterjú: Bánsági Mira – University College Roosevelt, Hollandia

University College Roosevelt

Mira 2022-ben érettségizett, a felvételire az Útlevél programban készült, szeptemberben pedig a middleburgi University College Rooseveltben kezdte meg tanulmányait. Nagyon érdekes intézményt választott: a hollandiai University College-ok olyan egyetemek, ahol általában 4 éves alapképzési formában tanulnak a hallgatók, akik nagy szabadságot kapnak az órarendjük összeválogatásában, s a bölcsészet- és társadalomtudományoktól a természettudományokig számos kurzus áll rendelkezésükre. Az ilyen multidiszciplináris képzésekre, így a UCR-ra is komoly kiválasztási folyamat után veszik fel a diákokat, akik tanulmányaik alatt szoros közösségben a kampuszon élnek – tehát a szálláskeresés sem probléma. Hallgassuk meg Mira tapasztalatait!  

Miért döntöttél úgy, hogy Hollandiában tanulsz tovább? Hogy döntöttél emellett a szak mellett? 

A fő motiváció nekem a külföldön való tanulásra igazából maga a szak volt (Liberal Arts & Sciences). Amiatt döntöttem emellett a szak mellett, hogy nem voltam biztos abban, pontosan mit is szeretnék tanulni, és úgy éreztem, hogy ez a szak biztosítana nekem egyfajta szabadságot, és a lehetőséget, hogy több tudományterület tanulását is kipróbálhassam. Hollandia elsősorban a magas szintű angol nyelvű oktatás és a Liberal Arts szak miatt került szóba, a Brexit után már szinte ez volt az egyetlen ország, amiben gondolkodtam. 

Mi volt az első benyomásod, amikor megérkeztél? 

Nem az volt az első látogatásom Hollandiában, amikor idekerültem egyetemre, ami szerencse, mert sajnos lebetegedtem az út alatt, így amikor ideértem pár nappal a félév kezdete előtt, az első napokban nem igazán volt lehetőségem a hely felfedezésére. Mindemellett amint jobban éreztem magam, abszolút pozitív benyomásaim voltak mind a helyről, mind az iskoláról. 

Milyen volt az évkezdés gólyaként? Segített-e és ha igen, hogyan segített az egyetem az elsőéveseknek? 

Az iskolám szervezett egy egész hetet, ami alatt volt lehetőségünk egy kicsit jobban megismerni pár embert (főleg akikkel egy „csapatba” kerültünk) és az iskola rendszerét is. A legnagyobb segítséget talán a felsőbb évesektől hallott dolgok adták, de az egyetem is segítőkész volt. Mivel a diákok többsége nemzetközi, nem volt külön a nemzetközi diákoknak szóló felkészítés. 

Hol laksz és milyennek találod a szállást? 

Szerencsére az iskolám biztosít szállást a tanulmányaim teljes időtartamára. Részben ez is szerepet játszott a döntésemben, hogy ezt az iskolát válasszam, mivel tudom, hogy Hollandiában nagyon nehéz (megfizethető) szállást találni. Egy diákoknak fenntartott házban lakom, ahol van saját szobám, viszont nyolc másik emberrel osztozom a konyhán és a fürdőszobákon.

Hollandia1

Milyen messze laksz az egyetemtől? Hogyan közlekedsz? 

A kisváros előnye, hogy gyalog közlekedem, nagyjából 15 perc alatt bent vagyok az egyetemen.  

Hogyan telik egy átlagos napod? Mennyit kell tanulnod, készülnöd?  

Általában két órám van egy nap, minden órám két óráig tart, úgyhogy négy órát vagyok bent mindig magában az iskolában. A nap többi részébe bele kell sűríteni az önálló tanulást, edzést, és a különböző klubok szerveznek sokféle programot is. Persze mindig adódhatnak változások is, és sok függ attól is, hogy a szemeszter melyik részén vagyunk éppen, vagyis mennyit kell éppen tanulni. 

Mesélj egy kicsit a tanulmányaidról! Mennyi házi feladatot kapsz, milyenek a vizsgák? Milyen óráid vannak?  

Ebben a szemeszterben négy különböző órám van: pszichológia, jog, statisztika és holland. Minden órán nagyjából 20-25 diák van, kivéve a pszichológiát, ahol ezt a létszámot két kisebb csoportra bontották, így ott most nagyjából 12-13-an vagyunk. Az iskola szellemiségének fontos része a viszonylag kiscsoportos oktatás, de az önálló tanulás is, így általában elég sok házi feladatot és otthon egyedül megoldandó, megtanulandó anyagot kapok. A vizsgák egyáltalán nem olyanok, mint a magyar rendszerben, mert nincs külön „vizsgaidőszak”, amikor nem járunk egyetemre, de gyakorlatilag minden nap vizsgázunk. A vizsgák be vannak építve a tanmenetbe, ami persze nem azt jelenti, hogy nem kell rájuk sokat készülni vagy nem számítanak sokat, hanem inkább azt, hogy a szünetek előtt nagyon intenzíven kell tanulnunk, viszont a szünetekben tényleg pihenhetünk. A legtöbb tanárommal jó viszonyban vagyok, viszont mivel minden szemeszterben más óráink vannak, gyakori, hogy egy tanár csak fél évig tanít minket, és emberfüggő, hogy ezalatt mennyire tudnak minket megismerni. 

Milyennek találod a körülményeket, az egyetem felszereltségét?

Az egyetem maga tanulmányi szempontból jól felszerelt, és ami előny még, az az, hogy néhány helyen adnak különböző kedvezményeket a diákoknak, de emellett étkezési lehetőséget nem biztosítanak, és sportolásra sem az egyetem maga ad lehetőséget. Könyvtár és edzőterem is van a városban, ami szerintem szuperül használható, de egyik sem az egyetemé. 

Hogyan töltöd a szabadidődet? Tagja lettél valamilyen klubnak? 

A szabadidőmben igyekszem edzeni, mozogni, más emberek társaságában lenni és a különböző programokon részt venni. A helyi UNICEF önkéntes tagja vagyok, úgyhogy velük is szoktuk jótékonysági eseményeket szervezni. Új barátokat találni nehéz lehet eleinte, de szerintem ilyen szempontból tényleg nagy segítséget tud nyújtani, hogy az egyetem programokat, gólyahetet stb. szervez. 

Hollandia2

 Milyen támogatást kapsz az egyetemtől? Mennyire nehéz a beilleszkedés, segítik-e valahogy, hogy megtaláld a helyed? 

Az egyetemnek vannak különböző tanácsadói, akik felajánlják a segítségüket a diákoknak, és bár még nem fordultam hozzájuk, de az iskola kommunikálja felénk, hogy hogyan tudjuk ezt megtenni, ha szükségünk van rá. Előfordult már természetesen, hogy kicsit elveszve éreztem magam, de ez sokkal inkább az új helyzet és életszituációk miatt volt, mint amiatt, hogy külföldi vagyok. Szerencsére a szaktársaim több, mint fele külföldi diák, úgyhogy nem érzem magam „másnak” azért, mert egy másik országból jöttem. 

Milyen gyakran tudsz hazalátogatni? Van, ami nagyon hiányzik itthonról? 

Általában a szünetekben megyek haza, szóval két-három havonta. A legjobban persze a hozzám közel álló emberek hiányoznak otthonról, bár szerencsére szinte mindenkivel tudom tartani a kapcsolatot. Emellett néha az is hiányzik, hogy egy nagyobb városban legyek, mert bár megvannak az előnyei a kisvárosnak is, azért időnként szívesen töltök időt nagyobb, „pörgősebb” városokban is. 

Volt bármi, ami kifejezetten meglepetésként ért – akár pozitív, akár negatív értelemben? 

Van talán pár dolog az iskolával és az itteni élettel kapcsolatban is, ami kisebb meglepetés okozott, olyan szempontból, hogy eleinte szokatlan volt, mert más volt, mint otthon, de egyik sem volt hatalmas meglepetés, úgyhogy sajnos nem tudok konkrétumokat mondani. Talán egy kicsit maga a város lepett meg, de ez szerintem még a korábban említett nagyobb városból kisebb városba költözés miatt lehetett. Ami talán még az iskolával kapcsolatban jobban meglepett, hogy annak ellenére, hogy a szakválasztás itt kicsit „szabadabb”, nagyon át kell gondolnom, hogy milyen órákat vegyek fel, mert bizonyos órák csak bizonyos szemeszterekben vannak meghirdetve, és mivel specifikus követelményei vannak az iskolának a választott szakirányunkkal és egyéb tantárgyakkal kapcsolatban, néha nehéz a megfelelő órarendet összeállítani még úgy is, ha az ember előre tervez. 

Van bármilyen tanácsod a külföldre készülő diákoknak? 

Két tanácsom van a külföldre készülő diákoknak, az egyik az, hogy kezdjetek el időben gondolkodni azon, hogy mit és hol szeretnétek tanulni, mert szerintem sokkal kevésbé stresszes a jelentkezés, ha nem hagyja az ember a legutolsó pillanatra (plusz így még lesz időtök változtatni, esetleg meglátogatni a helyet vagy online nyílt napokra menni). A másik tanácsom elég általános jellegű, de azért szerintem fontos mondani, hogy senki ne féljen belevágni, és ne kételkedjetek magatokban akkor sem, ha most az egész jelentkezés vagy külföldi egyetemre járás stresszesnek vagy ijesztőnek tűnik! Gyorsan bele fogtok rázódni.

Student

Ha te is szeretnéd részletesen megismerni a lehetőségeidet és megtalálni a számodra legmegfelelőbb felsőoktatási intézményt, jelentkezz az Útlevél programra és készülj az egyetemre velünk! 

írta: Végh Veronika / 2022-03-30