Külföldi továbbtanulás: Tudj meg többet a célországokról! 3. Rész

Global

A go2uni program és a külföldi továbbtanulás iránt érdeklődő diákok és családok gyakran kérdezik szakértőinket, melyek a legnépszerűbb célországok, milyen trendek figyelhetők meg. Cikksorozatunkban a leggyakrabban választott úticélokat mutatjuk be. Az első részben Hollandiát és Írországot állítottuk a középpontba, a második rész az Egyesült Királyságról és Olaszországról szólt, ebben a posztban pedig Svédországot és Ausztriát vesszük sorra. 

Svédország 

Mint ahogy egész Skandináviára, így Svédországra is igaz, hogy az Európai Unióból érkező diákoknak első diplomájuk megszerzése állami egyetemeken ingyenes. Ez a tény már önmagában sokaknak fontos szempont, de ösztönző erővel bírhat az erős szociális védőháló, a magas életszínvonal és az alacsony jövedelemkülönbség is. Svédország emellett a világ egyik legfenntarthatóbban működő országa: az itt keletkező szemét 99%-át újrahasznosítják, sőt, még importálnak is külföldről. 

Svedorszag

A svéd egyetemi oktatásra is a magas színvonal jellemző: 11 intézményük szerepel a Times Higher Education legjobb 500 egyeteme között (Magyarországról a Semmelweis Egyetem került ebbe a körbe). Érdemes kiemelni például az orvostudományra specializálódott stockholmi Karolinska Institute-ot, amely a világ legjobb 50 egyeteme között rangsorolt. 

Ausztria 

Magyarországgal szomszédos államként Ausztria sokak által ismert és kedvelt úticél -- tökéletes választás például azoknak a diákoknak, akik nem szeretnének túlságosan távol költözni az otthonuktól, de vonzza őket a külföldi továbbtanulás. Ausztria nem kínál olyan sokszínű angol nyelvű felsőoktatási palettát, mint Hollandia vagy a skandináv országok, de az ország igen népszerű az üzleti vagy gazdasági kurzusokon tanulni vágyók körében, hiszen ezeken a szakokon számos angol nyelvű képzést indítanak. A társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok a CEU alapképzési kurzusai között is válogathatnak. A legtöbb egyetemen vagy egyáltalán nincs tandíj, vagy csak egy jelképes összeget kérnek az EU-s diákoktól. A magánegyetemek esetében sajnos nem ennyire kedvező a helyzet és sokkal magasabb tandíjakkal számolhatunk, bár bizonyos intézményekben van lehetőség ösztöndíjra pályázni.

 Habár angolul is jól boldogulnak majd az itt tanuló diákok, érdemes odafigyelni a jelentkezésnél, hogy az adott egyetem kér-e a német nyelvtudásról is bizonyítékot, mert ez is előfordulhat. Épp ezért Ausztriát a második nyelvként németet tanulóknak is kifejezetten ajánljuk.

Svedorszag
írta: Végh Veronika / 2023-07-17